“Ismerd meg Önmagad és megérted a világot“ a felirat elkészítése egy 3-4 milliárd évvel ezelőtt kezdődő történethez fűződik, ekkora datáljuk az élet első megjelenését a Földön, egy egysejtű prokarióta formájában. A közös ős. Később kialakultak belőle az egysejtű eukarióták, majd nagyjából 1 milliárd évvel ezelőtt az első többsejtű eukarióták kifejlődése hozta meg az áttörést. A többsejtű élőlények megjelenése lehetőséget adott a folyamat felgyorsulásához és sokszínűségéhez. 500 millió évvel ezelőtt ellepték a Földet a növények, hamarosan megjelentek az állatok is. Kb. 200 millió éve az emlősök, majd legvégül 100 millió éve a madarak is belakták a Földet, mindkét fejlődési vonal a hüllőktől ágazott le.

A közös ős, a törzsfejlődés elmélete már régóta és sok kultúrában létezik, de megalapozottá Darwin felismerése után vált: a Föld életkora nagyságrendekkel több, mint az addig általánosan elterjedt és elfogadott, néhány ezer éves kort valló nézetek  tartották, melybe az evolúciót egyszerűen képtelenség volt beszorítani. Pár ezer év történéseinek értelmezéséhez is részletes, kézzel fogható bizonyítékokra, épületekre, írásos emlékekre van szükségünk és ez esetben is csak távoli misztikum a múlt, melynek hatása jelentéktelen, hiszen mindenki a jelenben él. Emberi léptékkel mérve a százmilliós időintervallumok felfoghatatlanok, de köszönhetően a régészeti leleteknek, régmúlt-letűnt világok elevenednek meg és már nem csak a képzeletünkben, hanem múzeumokban, laboratóriumokban, tankönyvekben, ismeretterjesztő filmekben is. Ezen elméleteket véglegesítette és fűzte össze, a molekuláris biológia, a DNS segítségével.

Ugorjuk át az egysejtűeket és vegyük fel az élet fonalát a többsejtű eukariótáknál. A növényi és állati sejtek felépítését összehasonlítva sok azonosságot és néhány különbséget is felfedezhetünk. A legfontosabb különbség a működésükben rejlik. A növényi sejt autotróf, jellemzően foto-autotróf, azaz képes egyszerű szervetlen anyagokból, a légkörben található szén-dioxidból, bonyolult szerves anyagot előállítani, napfény segítségével. A folyamat fontosságát és megértését Priestley és Inghenousz kísérletei szemléltetik legjobban. Egy meggyújtott gyertyát, egy lezárt üvegbúra alá helyezünk, az égés elfogyasztja az oxigént, míg végül a gyertya kialszik és az üvegbúra alatt nem marad más csak szén-dioxid. Priestley egy pohár vízbe állított mentaágat is elhelyezett a búra alatt és megfigyelte, hogy a növény tovább él ebben a környezetben. Két hónap múlva egy egeret is betett a búra alá és az egér is életben maradt. Inghenousz továbbvitte a kísérleteket és megállapította, hogy miközben a növény növekszik a talaj nem veszít a tömegéből és oxigént termel, majd azt is megfigyelte, hogy a folyamathoz napfény szükséges. Éjszaka, napfény hiányában, a növények is oxigént lélegeznek be és szén-dioxidot bocsátanak ki, szerencsére sokkal többet termelnek nappal, mint amennyit felvesznek éjjel.

Ma már azt is tudjuk, hogy ez a folyamat a növényi sejtben található klorofillnak köszönhető, azáltal, hogy képes a napsugárzást elnyelni és közvetíteni a sejtben végbemenő szintetikus folyamatokhoz. Ezek a molekulák rendkívül érzékenyek, már enyhe behatásra (levegő, fény, savak, bázisok) is menthetetlenül tönkremennek.

Megfigyelhető, hogy a klorofill molekula kísértetiesen hasonlít a hemoglobinban található hem részhez, leszámítva, hogy a klorofill magnéziumot (Mg2+) a hem vasat (Fe2+) tartalmaz.

 

A kísérlet rámutat az evolúció varázsára, a növényi sejt alkalmazkodva a körülményekhez, a Nap energiájából, a légkörben található szervetlen szén-dioxidból, víz segítségével, életlehetőséget biztosított az állati, heterotróf sejteknek, melyek csak és kizárólag más élőlények elfogyasztásával képesek fedezni saját szerves anyag (pl.: aminosav) igényüket, miközben élvezik a növények által termelt oxigénmennyiséget is. Kialakult a tápláléklánc.

Az állatok éltek a lehetőséggel, érzék- és mozgásrendszereket fejlesztettek ki, így a bolygó már nem csak élő, hanem átélhető lett.