Lev Tolsztoj: Tudomány és művészet

 

Lev Tolsztoj: Eszméljetek!

 

Lev Tolsztoj: KIÁLTVÁNY AZ EMBERISÉGHEZ

 

Gonick-Wheelis: KépreGÉN (genetika a vízözöntől a transzpozonig)

 

Henry David Thoreau: A polgári engedetlenség iránti kötelességről

 

Szent-Györgyi Albert: Az élet jellege

 

Lev Tolsztoj: A háncsfedelű kas történetének két különböző változata

 

Eibl-Eibesfeldt: Az ezer atoll világa (és napjainkban ..)

Walden Somogy tartózkodás alatt fogyasztott könyvekből:

Könyvajánló:
Edmund Hillary: Kockázat nélkül nincs győzelem

Nem megszakítva a sort, egy újabb nagy formátumú ember, egy kiváló expeditor, akinek számos teljesítménye közül kiemelkedik az Everest 1953-as elsőkénti megmászása (és leérkezése) illetve a Déli Sark 46 év után először földi úton történő elérése 1958-ban. Az önéletrajzi könyvek sajátosságából fakadóan, ő szemén keresztül, az ő fejével engedi látni a világot.
A könyv hátsó borítójáról: "Hillary stílusa olvasmányos, van humorérzéke, a könyv kalandokban bővelkedik. A szerző meleg szeretettel ír családjáról és megkülönböztetett tisztelettel alpinistatársairól. A könyv különösen érdekes fejezetei azok, amelyekből kibontakozik az önzetlen, humanista Hillary jelleme."
Világjárók, Gondolat Kiadó
Bár a könyv nagy része csodálatraméltó kalandokról, teljesítményekről, útleírásokról szól, önmagamhoz híven nem ezekből idéznék.
" 1953 augusztus elején ... Megkértem a kezét. kissé kábultan, de igent mondott - minden bizonnyal ez volt életem legértelmesebb cselekedete."
"A nagy expedíciók ritkán nyújtanak annyi kellemes szórakoztatást, mint a kisebbek - az utánpótlási problémák rávetik árnyékukat a jó csapatszellemre és a személyes lelkesedésre egyaránt. Én minden kis expedíciómat élveztem, de sohasem annyira, mint amikor a családom is velem volt."
Sikerült, aki járt már magashegyen, az tudja, milyen elképesztő teljesítmény ez, ilyen korú gyerekektől, 5000m felett járunk, magasabban, mint a Mont Blanc és különösebb nehézségek nélkül, könnyedén és boldogan teljesítették. Sátras túráról beszélünk, ilyen magasságban, az ehhez tartozó magashegyi időjárási körülmények közepette. A visszaúton 100 mérföldes gyalogtúrát tettek Nepál kolostorai között.
A rákövetkező évben a 11 éves lánya javasolt családi kirándulásnak egy extrém, többhetes terepjáró teljesítménytúrát a Birdsville-i ösvényt, az ausztrál sivatagban, szintén sátras túra. Húzós szituációk közepette tudtak kikerülni a monszunesők által felduzzasztott vízmosások által lezárt területről.
"Sarah a vízben állt, hosszú szőke hajába nagy darab sár tapadt, arcán elragadtatott vigyor ült. - Papa! -mondta. - Jövőre jöjjünk el megint a Birdsville-ösvényre!"


Könyvajánló, már megint. Bár már nincs szükségünk könyvekre, hiszen mindenki független, önálló, felnőtt, ennek folyományaként "nagyon okos", így már további információkra, ismeretekre, meglátásokra sincs szükségünk pláne nem tanácsra, azt aztán a hiúságunk, a pökhendiségünk főleg nem engedi. Azért egy kicsit nézzük meg, mit is jelent ez. Független, annyit tesz, van egyéni bankszámlája vagy saját zsebe, amibe a jövedelme érkezik, a cégtől, az államtól, a családtól vagy közvetlenül a fogyasztói társadalom hasonszőrű tagjaitól. Önálló, leginkább azt jelenti, hogy önállóan képes elkölteni jövedelmét, hogy jól vagy rosszul, az már más kérdés, hogy helyesen-e az pedig már nem is érdekel senkit. A felnőttel még egyszerűbb dolgunk van, azt definiálja helyettünk a bohócok által kreált és eszközölt "törvény", azaz mikortól vezethet autót, vehet részt a bábszínház választásokon, lehet bankszámlája, vehet fel hitelt, mehet katonának stb. Hogy a felnőtt lét felelősséggel jár (nem a már említett törvény szerint, hanem a természet, az élővilág, a faj, a következő generációk iránt) és még szolidaritással is (az meg mi?)  azt pedig önzőségünk felülírja, de inkább eltörli, hogy nyoma se maradjon ezen fogalmaknak. Szóval a könyv:

Szent-Györgyi Albert: Az élet jellege 
Tulajdonképpen nem is könyv, hanem egy füzetecske. Az első felében saját írásai olvashatók, a második felében egy élete vége felé készített tévés interjú írott formája olvasható. Elolvasása előtt én sem sokat tudtam Nobel-díjas tudósunk életéről, munkájáról, véleményéről, vajon miért?!  
Három dolgot emelnék ki a mondandójából: a háború egy f@szság, egy-két idióta svindlije, amihez manipulált tömegek szükségesek és asszisztálnak is rendre. Ehhez szorosan kapcsolódik a történelemírás, amit mindig az aktuális egy-két idióta  "tollba mond" büszkén dicsőítve ezen tetteket megágyazva a következőknek, szóval újra kellene írni az egészet valóságszagúan, bűnökkel, gyilkolászásokkal, veszteségekkel és mindenekelőtt a valós okokat bemutatva, hátha észhez tér az emberiség, hátha tanul belőle, végül is ez utóbbi lenne a történelemírás célja. A harmadik, ebben aztán tényleg kompetens, az oktatás módszere, lebutítása, korlátok-keretek közé szorítása. (Egy személyes megjegyzés, 40 évvel a felfedezése után is, egy teljesen más régebbi, kőkori verziót tanítanak az iskolákban biokémiából, hogy ennek mi lehet az oka, csak találgatni tudok, a tanárok alkalmatlansága vagy csak egyszerű nemtörődömség, passz, mindenesetre kiakadtam és becsapva éreztem magam újra az oktatás oldaláról, ami különösen bántó, hogy nem humán tantárgyaknál történt ez meg, hanem biológiából, kémiából szóval a tudományos tényeket is ferdítik, butítják.)
Elvégzett egy kalkulációt is, az USA mint kiemelt "támogatója" az alaptudományoknak (a kisebb országok erre egyáltalán nem is költenek) összesen történelme során, mondjuk 100 év alatt, a tudomány oltárán fele annyit áldozott fel, mint éves hadi költségvetése (70-es évekről beszélünk).
A komoly dolgok mellett, érdekes sztorikat is olvashatunk az életéről, a tudományról és bepillantást is nyerhetünk a tudományos kutatásokba, felfedezések mikéntjébe is. Persze semmi újat nem mond, de amiért ajánlom, mert nem egy ostoba hippi vagy egy léhűtő írótól hangzanak el ezek a szavak. A megoldásra nemigen tér ki, nem is lett volna könnyű dolga, hiszen azért mégis csak többnyire elefántcsont toronyban élt, de ezzel nagyon is tisztában volt.)

Aki számára nem volt világos az összefüggés a bevezetőm és Szent-Györgyi irománya között  vagy nem voltam elég egyértelmű:
A háborúhoz pénz kell, sok pénz. (Természetesen a fegyverkezéshez, a hadiiparhoz vagy bármilyen katonai költségvetéshez is, legyen az gripen vásárlás, honvédség ellátása vagy üres laktanyák őrzése.)
Ez a pénz a közösből megy, ami pedig mindenféle adókból teremtődik elő, a fizetésedből, a fogyasztásodból stb. 
Ennek aránya és módszere különböző lehet országonként, országonként melyeket épp a háborúk jelöltek ki és tartanak fent. A fejlett országokban, nálunk is, leginkább az elterelés módszerét használják, félelemkeltéssel vegyítve, van ahol elég a tekintélyuralom, vagy a "törvényes rend", van ahol pedig a külső provokatív uszítás is elegendő. Persze a szegényebb országokban az adóztatás és a fogyasztás elég gyér katonai költségvetést tenne lehetővé, de a természeti kincsek feletti uralom már nagyon komoly jövedelmet biztosít (másoknak).


Könyvajánló:

Émile Zola: A föld

Leginkább egy szűk rétegnek ajánlom, mindenképpen felnőtt olvasóknak és mindenképpen olyanoknak, akik a címszóval valamilyen munkakapcsolatban vannak, azért hogy tudják hogy NE csináljuk, hogy NE viselkedjünk, hogy NE éljünk. 
Zolától nagyon régen a Germinált olvastam, ami a Rougon-Macquart család regényciklusból az előző kötet, mély nyomott hagyott bennem, de brutális volt, így nem kínoztam magam további köteteivel, de most aktuálissá vált ez a mű (és majd elő kell vennem A pénz és Az összeomlás köteteket is). 
Zola a naturalizmus megteremtője és máig legnagyobb írója véleményem szerint, mestere az írásnak, de annyira nyersen és természetesen mutatja be az emberi gyarlóságot, képünkbe vágva a valóságot, hogy letaglózza az olvasót, hiába a csodálatos szóhasználatok, leírások mellette.
A föld Franciaországban játszódik, de akármelyik országban, ahol a paraszti életforma jelen volt játszódhatna (azért kíváncsi lennék, összességében a franciák, hogy értékelik Zolát, konkrétan mégis csak ők szerepelnek a regényeiben) időben a XIX. sz. második fele. Betekintést nyerhetünk ebbe a világba és a hozzá kapcsolódó társadalomba, problémákba, melyek mai napig jelen vannak és az általa leírt tanulságokba. A föld révén a magántulajdon abszurditása és annak hatásai is felszínre kerülnek.
Filmes párhuzam: Fargo

Könyvajánló: 

Lev Tolsztoj: Gazda és cseléd, Hadzsi Murat és más elbeszélések

Azoknak ajánlom akik Tolsztojra, mint emberre és nem mint íróra kíváncsiak, drámaiak és tanulságosak a történetek, ahogy maga az ember is. Hajlott korára eszmélt rá végképp a valóságra, bár gyenge volt a változtatáshoz, de ezt őszintén és elítélően beismerte, a gyűjtemény vége felé található naplóbejegyzéseiben.
Következzék három novelláról pár sor.
Az első annyira rövid, hogy teljes egészében elérhető: http://evolucio.org/index.php/hu/konyvek
A második, A hamis szelvény, amely mondanivalója mellett megalapozta a filmforgatókönyv írók által annyira kedvelt stílust, az ismeretlen szereplők, egymás életére jelentős hatással történő összekapcsolását, bizonyos tárgyon, eseményen keresztül.
A harmadik, Fjodor Kuzmics sztarec hátrahagyott feljegyzései, aki elvileg I. Sándor cár volt korábban, felismerve bűnös életét, halálát megrendezte és vándorszerzetesnek állt, majd valódi halálos ágyán készültek a dokumentumok, sajnos nem jutott sokáig önéletrajzi leírásában, ennek ellenére igazi ritkaság, hogy valaki ilyen (cári) magasságokban reálisan lássa önmaga és az emberiség abnormális tevékenységeit, tekintélyelvűségét, stb. 


Könyvajánló:

Thor Heyerdahl: A Ra expedíciók

Egy újabb nagy formátumú ember, nem uralkodó, nem elnök, nem politikus, nem milliárdos, hiszen akkor nem lehetne az.
Egy nagyon érdekes, tanulságos és elgondolkodtató útleírás, az előzményekkel, körülményekkel egyetemben, melynek a szerző a "megálmodója", szervezője, vezetője, mecénása. Az expedíció felszámolta az utolsó szalmaszálat melybe az izolacionisták kapaszkodtak, miszerint az ókori, földközi-tengeri kultúrák (egyiptomiak, főniciaiak, stb.)  és az amerikai kultúrák (maják, inkák, stb.), a kismillió párhuzam, hasonlóság ellenére, egymástól elszigetelve, véletlenszerűen produkálják az azonosságokat.
A szerző két sikeres átkelést vitt véghez az Atlanti-óceánon Marokkóból Barbadosra, két kísérletből, két különböző építésű nádhajón. Az első esetben afrikai csád-tavi néger, a második esetben, perui, titicaca-tavi indián hajóépítők munkájával. Mindkét esetben a tervrajzot, az egyiptomi ásatások során előkerült ábrázolások biztosították, olyan részletességgel, melyet elsőre senkinek sem sikerült megértenie. Az expedíció előtt az a "tudományos" nézet uralkodott, hogy a papirusznád két hét alatt annyi vizet szív magába, hogy elsüllyed. Természetesen óriási baklövés volt, mind a "tudományos" elmélet, mind az azt alátámasztó "tudományos" kísérletek szempontjából. 
Az átkeléseket korhű eszközökkel, élelemmel vitték véghez.
Az expedíció leírása mellett, részletes és kézenfekvő antropológiai betekintést nyerünk a két "elszigetelt" kultúrába, összekapcsolva a polinéziai, húsvét szigeteki, guancs, viking leletekkel, pedig rálátást az egész Földgömbre, az ókori emberiségre.
A sikeres expedíciók (ahogy a szerző más sikeres kísérletei, többek között egy korhű balsafa tutajon, végzett Csendes-óceáni átkelése Peruból Francia-Polinéziáig) nem itták be magukat a köztudatba, továbbra is bőszen kolumbuszozunk és a pusztító konkvisztádorok által írott történelmet tanuljuk, tanítják.
A szerző a 7 illetve 8 fős legénységet kimondottan úgy válogatta össze, hogy a lehető legkülönbözőbb és lehetőleg ellentétes politikai, vallású, bőrszínű emberek adják, szimbolizálva az egységet az emberiségben. Emellett mindkét expedíció esetében a környezetszennyezésnek is szentelt egy-egy szemelvényt, bár a könyv nem erről szól, én most mégis ezekből idéznék. Kiemelném, hogy 1969-70-ben járunk!
Az első expedícióból: 
"Az emberiség - most mindannyian tapasztalhattuk - valóban a legjobb úton halad, hogy bemocskolja legfontosabb életforrását, bolygónk nélkülözhetetlen szűrőberendezését: az óceánt. A minket és a jövő nemzedékeket fenyegető veszély itt teljes szörnyűségében feltárulkozott előttünk. A hajótulajdonosok, ipari vezérférfiak és hatósági személyek egy közönséges hajó fedélzetéről csak a jó tempóban tovasikló tengert láthatják (és nem is érdekli őket a tenger, mint ahogy önös pénztárcájukon kívül semmi más, a blog szerzője), mi azonban heteken át a szó szoros értelmében véve a tengerbe mártottuk fogkefénket és orrunkat. E veszélyre hangos szóval kell felhívnunk mindazoknak a figyelmét, akiknek fülei vannak, hogy hallják. Mi értelme van annak, hogy Kelet és Nyugat a szárazföldön társadalmi reformok miatt hadakozik egymással, ha közben eltűrjük, hogy közös ütőerünket, az óceánt, a nemzetek olajpiszokkal és vegyi hulladékkal közös szennyvízcsatornájukká változtassák? Tán még mindig a középkori nézetet valljuk, hogy a tenger végtelen?
Különös dolog, hogy az ember, épp amikor néhány papirusznyalábon táncol fel-alá a hullámtaréjokon, s egész földrészek siklanak el mellette, eszmél rá, hogy a tenger még sem annyira végtelen: az a víztömeg, amely májusban megkerüli az afrikai partokat, néhány héttel később már az amerikai part mentén fut végig, s az a sok szenny, amit magával hord, nem merül el a mélybe, s nem szolgál táplálékul az óceán lakóinak."
Most 2014-ben megállapíthatjuk, az emberiség süket, ostoba. És ki, mi az emberiség? Hát az emberek egyenként.
A második expedícióból és egyben a könyv záró sorai: 
"Utolsó pillantást vetettünk a meghódított óceánra. Ott terült el a szemünk előtt, látszólag határtalanul, mint Kolombus idején, mint a hatalmas Lixus fénykorában, mint a főniciai hajósok és a rettenthetetlen olmekek korában. Meddig játszadozhatnak még benne a bálnák és halak? Megtanulja-e az emberiség a tizenkettedik órában, hogy a modern kor hulladékát megsemmisítse (megelőzze, a blog szerzője), abbahagyja-e a természet ellen vívott harcát? Felelevenítik-e az eljövendő nemzedékek az ókori emberek tiszteletét, hódolatát a tenger és a föld iránt, amit az inkák alázatosan "mama-cochának" és "mama-alpának", azaz tengeranyánkként és földanyánkként tiszteltek? Ha nem, kevés haszna lesz a nemzetek közti békéért folytatott harcnak, s még kevesebb a háborúskodásnak ezen a mi kicsiny űrhajónkon.
Az óceán nem végtelen.
Mezítláb ugrottunk ki a túlsó partjára.
Az óceáni áramlat egyedül hömpölygött tovább. Ötvenhét nap, 5700 esztendő. Megváltozott-e az emberiség? A természet nem változott. És az ember a természet része."
Bár a szerző egy percig sem kérkedik, az utószó utolsó mondatával porig alázza az elméleti szakembereket, a hétköznapi okoskodókat, akiknek a szemében és a felfogásában a Föld még mindig lapos, egy kiterített, politikai határvonalakkal szabdalt térkép.
"Erre vonatkozóan megvan a magam elmélete: talán azért jutottunk el Amerikába, mert az óceánon, nem pedig egy térképen hajóztunk."
Könyvajánló:
Gorkij: Elbeszélések
(Lehet Az anya néven fut, ami a címadó kisregény, amely egy forradalmár anyjáról szól, anyai szemmel mutatja be a forradalom eszméit, nagyon érdekes.)
Ami a XX. sz. elején az amerikai kultúrában Sinclair , az az oroszban Gorkij, aki talán a legjobb társadalom elemző tükörrel rukkolt ki, az írók közül. S bár 100évvel ezelőtt íródtak a művei, de aki kíváncsi jelen korunk társadalmára, belső emberi tulajdonságokra és azok megnyilvánulására, annak KÖTELEZŐ OLVASMÁNY a következő elbeszélések: Interjúim (az összes), Amerikában -  A Sárga Ördög városa, A sivárság birodalma, Mob
Egy könyvajánló, amely újra egy emberről szól:
Gorkij: Önéletrajzi trilógia
Egy rendkívül jó író, egy közepes forradalmár, egy társadalomkritikus a legnagyobbak közül. Elbeszélései annyira mély hatással voltak  rám, hogy azonnal kíváncsi lettem rá, ki ez az ember?! Műveit félbehagyva, nekiestem az önéletrajzának. Nem csalódtam. Megértettem, hogy láthatja valaki ennyire jól a világot.
Filmajánló, aktualitás:
Most, hogy elvonult Yvette, aki még nem látta ideje, hogy megnézze A hülyeség kora című filmet (vagy egyéb hasonlót), aki látta valószínűleg vagy nem értette vagy csak legyintett.
Könyvajánló:
Ernesto Che Guevera
Egy könyv, amely egy emberről szól, akinek tettrekészségének és önzetlenségének, pontosabban önfeláldozásának, nagysága még az ókori, középkori legendákra is árnyékot vet.
Akinek életét manapság nagyon kevesen ismerik, akik ismerik, azok is mi végre?
Az agresszív és a passzív ellenállásról is lehetne pár szót írni, de mi értelme lenne?
Inkább jöjjön néhány szemelvény:
Könyvajánló:
E.T. Krenkel: Hívójelem: RAEM

Szerepeltek itt már nagy expedíciós személyiségek, de ezek a vállalások és teljesítmények, amelyek a könyvben szerepelnek, mind a szerző, mind az általa ismertetett személyek révén, nehezen önthetőek szavak formájába, nem a milliárdos vagyok és kiugrok egy szuper ruhában című fejezet ...
A kutatóállomásokon éves szolgálat van, ha le tudnak váltani ... hajóval a sarki tél miatt hasonló a helyzet, léghajóval minden teljesen kiszámíthatatlan, közben a legextrémebb időjárás ("a szobában felkúszott a hőmérséklet -13C fokra"), folyamatos sarki nappalokkal, éjszakákkal, hihetetlen munkakörülmények, önkéntes többlet bevállalások és teljesítések, skorbut stb. A halál érkezhet egy pillanat alatt, de inkább lassan hosszú napok és hetek alatt szorongatva. Ezekhez a teljesítményekhez fizikálisan hihetetlen tartásra és fegyelemre van szükség, mentálisan még annál is inkább.
Persze ez Hollywoodnak "kevés" kellenek a vámpírok, űrlények stb.
Az általam keresett humanista vonásokkal nincs tele a könyv, leszámítva az egymásrautaltságot, a nagyfokú tiszteletet, alázatot, türelmet és együttműködési hajlamot, melyek elengedhetetlenek. Gyerekkora, a forradalom utáni Moszkvában viszont nagyon emberi, kissé ironikus, hogy az emelt fejadag "indította" el a pályán.
Az elő-előbukkanó erőltetett rajongás a kommunizmus ideológiája mögé bújt pártért és még inkább az alantas pártvezérekért számomra kimondottan visszataszító.
Az expedíciókat tekintve a 30-as években járunk.
Könyvajánló (és elemzés és spoiler):
Roger Martin du Gard: Egy lélek története
Kiválóan szerkesztett remekmű, mind tartalmilag, mind szerkezetileg, kezdjük ez utóbbival.
A drámából átvett stílus, (ahogy olvastam más kísérleteknél nem igazán sikerült) kimondottan passzol és talán követhetőbb is a regény. Főleg a könyv első harmadában gyakori levelek, pedig ínyencséggé varázsolják.
A tartalom három részre tagolódik, az első fejezet a főszereplőről szól, a katolikus neveltetéstől, a szabadgondolkodó felnőttkorba lépésig. A második, egy folyóirat alapításáról és a Dreyfus perről, ahol a politikai-katonai elöljárók hazugságai, manipulációi lepleződtek le, ami akkoriban elképzelhetetlennek tűnt és rávilágított arra is, hogy az igazságszolgáltatás helyébe a jogszolgáltatás lépett, amely eszköze lett a hatalomnak, azaz a pénznek, ahogy a média is. 100 év alatt annyit léptünk "előre" hogy ma már mindennaposak a Dreyfus ügynél sokkal borzasztóbb manipulációk és hazugságok szerte a világban, illetve a  média és a jogi háttér, hű csatlósok révén, sokkal kifinomultabb módszerekkel szolgálja a hatalmat, azaz a pénzt.
Nagy érdeklődéssel olvastam a Zolával kapcsolatos részeket, sajnos manapság ilyen formátumú emberek már nincsenek.
A harmadik részben újra a magánélet kerül előtérbe, tükröt tartva a az elvált házaspárnak, felfogásuknak, közös lányuk életre szóló döntése révén.
Amit eddig olvastam elemzéseket a műről, mind úgy záródik, hogy a főhős a halál árnyékában megtért, ezen elemzők nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyják a könyv csattanóját, amely teljesen egyértelműen foglal állást.
A folyóirat szlogenje.
Én nem látom.
Könyvajánló:
Eibl-Eibesfeldt: Az ezer atoll világa
Egy általam alig ismert egzotikus világba kalauzol el a könyv, szenzációsan tárja elénk az élet ezen részét. Csak a képeket is lehet bámulni, néhány szórakoztató másodpercért vagy el lehet olvasni örökre szóló élményért: http://www.evolucio.org/azezeratollvilaga.zip
A szerző Konrad Lorenz tanítványa.
Nagyjából a felénél tarthattam, mikor elémbe került ez a cikk
Sajnos az expedíció sem törődött a szemeteléssel, pedig Cousteau kapitány saját könyvében már kiemelten foglalkozott vele, ahogy Heyerdahl is.
Anatole France: Angyalok lázadása
Korábban és korábbi műveit nem olvastam a szerzőnek, aki valóban mestere az írásnak, ezen hiányosságomat szerettem volna pótolni. Az utószó alapján választottam ezt a művét, telitalálat, egy tükör, ami nem is görbe.
Könyvajánló:

Richard Friedenthal: LUTHER élete és kora


Zseniális mű, egy monumentális ember életrajza, egy kalandregény és egy igazi történelem könyv egyben.
Bár az eleje, a szerzetesrendben zajló élet, témájánál fogva kissé száraz, de egyrészt az életrajz, másrészt az események folyománya, következménye szükségessé teszi, megköveteli ennek bemutatását.
Luthert nem az egyházi pályára szánták, ha nem a szerzetesrendben köt ki, az események bizonyára nem következnek be, legalábbis nem általa. Akkoriban még a páterek sem olvashatták a bibliát, be kellett érniük az egyház által készített és jóváhagyott jegyzetekkel, magyarázatokkal. A fáterek és egyéb kiváltságosok körében is csak a latin fordítás volt elérhető.
A XVI. században járunk, az emberek nagy része még olvasni sem tudott, nem hogy latinul, sehogy, pláne nem egy biblia nehézségű és terjedelmű könyvet, a nemesség tagjai közül, ha valaki tudott is latinul nem ez volt a kedvenc időtöltése, az uralkodók bőségesen beérték annyival, hogy Isten "kegyelméből" kormányoznak. A biblia, bibliamagyarázatok formájában, bibliamagyarázatok magyarázatában és azokból eredő vitákban kizárólag az egyházi és világi értelmiség, professzorok vesszőparipája volt. Persze csak ésszel, hiszen a bibliamagyarázatok magyarázatainak kétségbevonása is eretnekségnek számított, túl vagyunk már a huszita mozgalmon ...
Szóval tulajdonképpen a bibliát "senki" nem ismerte, a latin fordítást is csak néhányan, mégis meghatározott mindent az ég világon, legalábbis mindenben hivatkoztak rá, a születésben, a halálban, a fennálló társadalmi rendben, a háborúkban, az adókban, az ünnepekben stb. "természetesen" mindig az egyházi és világi uralkodók szája íze szerint ferdítve, legtöbbször csak kitalálva a passzusokat, majd alkalmazva az igehirdetést (Gorkij egyik paraszti figurája, még a XX. században is úgy fogalmazott: "- Még az Istennel is becsaptak bennünket" ).
Luther igazságérzetét és vallásosságát ezek a kitalációk mélyen sértették, Az egyik ilyen kitaláció volt a búcsúcédula, de sokkal inkább mondhatjuk, búcsúcédulák, hiszen miután a Vatikánban rájöttek, hogy ez igen jelentős bevételi forrást jelent, egész iparággá fejlődött a gyártásuk. Persze ehhez kellettek a "hívők" is, akiknek nagyon is kényelmes és kecsegtető volt bármiféle bűn vagy büntetés feloldozása, csökkentése egy cédula megvásárlásával, felelősség és áldozatvállalás helyett.
Luther eleinte meg volt róla győződve, hogy ez a csalás csak a lánc végén álló alkalmazottak önkényes kapzsisága, amiről az elöljárók mit sem tudnak, míg rá nem döbbent, fel nem ismerte, hogy az utasítások és az egész gépezet kitalálása és működtetése mögött, az ő egyháza, a Vatikán áll. Ekkor aztán elindította a lavinát. Persze eleinte a kutya sem törődött vele és később is csak egy kártya volt a pakliban, amit leginkább más önös érdekek szolgálatában használtak fel, ha éppen ezen érdekek úgy kívánták, mégis megváltoztatta a fennálló világrendet.
Luther munkabírása elképesztő volt. Apró-cseprő ügyeit gyalog közlekedve intézte (ahogy akkoriban sokan), gyalog ment Rómába és vissza, birodalmi gyűlésekre, egyetemekre, bíróságokra stb, amíg egészsége engedte vagy nem lett túl forró a talaj a talpa alatt. (Szinte hihetetlen hogy nem erőszakos halált halt vagy nem a pestis vitte el, ami elől nem volt hajlandó menekülni.) Ahhoz, hogy eredetiben olvashassa a bibliát, megtanult görögül és héberül (ez akkoriban nem úgy működött, hogy beiratkozott egy online kurzusra, saját népeiken kívül senki nem ismerte ezen nyelveket, az utóbbi használata még aggályos is volt). Miután ez megvolt, alig néhány hét alatt, a meglevő eredeti szövegeket fordította le németre (egy kézzel készített szimpla másolat leírása is majd ugyanennyi időbe telt, ugye golyóstoll sem volt még). Emellett is rengeteget írt, tanult és kutatott, voltak magán és hivatalos levelezései, vitái, értekezései, kiáltványa, kiskátéja és megannyi más. Semmilyen pénz, hatalom, apparátus nem állt a rendelkezésére. A nyomdászok maguk döntötték el, a várható haszon reményében, hogy mit nyomtatnak ki. Gyakorlatilag Luther minden írását kinyomtatták, búsás hasznot hajtva maguknak, persze Luther egy fillért sem kapott, de nem is érdekelte.
Luther élete önmagában is nagyon kalandos volt, hát még a körülötte zajló független vagy éppen kapcsolódó események sora. (Nem is értem, miért nem készítettek sorozatot belőle, még mindig tabu téma lenne?!)
Ezen események és mechanizmusuk leírása a történelem valódi arcát fedi fel. Persze szar lehet a "történelemtudósoknak" azzal szembesülni, hogy a nagy összefüggések helyett, önző, kicsinyes egyéni érdekek mozgatják az emberiséget. Ezt mind a mai napig nem is hangoztatják. Az uralkodó rendek pedig természetesen próbálják leplezni az igazságot.
A könyv által betekintést nyerhetünk, az egyház, a pápaság, az uralkodó dinasztiák, a bankok, a városok, egyetemek stb. működésébe, de megjeleníti a hétköznapi emberek életét is.
Luther támadása alapjaiban rengette meg az egyházat, de összedönteni nem tudta. Azt a katolikus egyházat, amely véleményem szerint az emberiség szimbóluma is lehetne (nem csak az ábrahámi vallások által átszőtt részeken) hatalom, hierarchia, fényűzés, tekintélyelvűség, igazságtalanság, egyenlőtlenség, agresszió, kegyetlenség, kapzsiság, hazugság, korrupció. Luther tevékenységének tükrében bármely későbbi személyhez köthető kritika, támadás a valóság leleplezésére történő próbálkozás kicsinyes gyerekességnek, nevetséges bohóckodásnak tudható be.
Személyének hitelessége megkérdőjelezhetetlen, egy koldulórendi szerzetesről, a teológia professzoráról, egy nagyon mélyen hívő emberről beszélünk. Mondanám, hogy minden katolikus számára kötelező olvasmány, de nem áltatom magam, hiszen nagy részük még a bibliát sem olvasta, pedig már mindenki számára elérhető és nem csak latinul, köszönhetően Luthernak.
Luther magánélete (mert még az is volt neki) is példaértékű volt, bár ezen a téren csak másodhegedűs volt és a feleségéé a fő érdem (stílszerűen egy szökött apácát vett el). Bora Katalin zárdában történő nevelkedése ellenére nem mindennapi rátermettségről tesz tanúbizonyságot az élet különböző területein. Vezeti a háztartást, a gazdaságot, motelt üzemeltet, a saját öt gyerekén kívül (egy korán elhalálozott) még egy tucat, a rokonságból származó, a pestis miatt árván maradt gyereket nevel fel. Közben járványok dúlnak többször  kell költözniük, menekülniük Luther ténykedése miatt.

Könyvajánló:

Kurt Vonnegut: Éj Anyánk

Egy könyv arról, milyenek az emberek. Egy könyv a II. világháborúról, az emberiség ha nem is a legförtelmesebb, de legnagyobb volumenű XX.sz-i ocsmányságáról. Nem az agymosott verzió: adatok, városok, helyszínek, évszámok, dicső, hősi csaták, koncentrációs táborok, hanem az emberekről. Az emberekről akik előidézték, részt vettek benne aktívan vagy passzívan és akik túlélték, így vagy úgy. Az emberekről, mindenféle nemzetiségű, beosztású, foglalkozású emberről, cselekedeteikről, gondolkodásmódjukról.

Korábban is olvastam egy-két könyvet Vonneguttól, de azok pont az utópisztikus írásai közé tartoztak, akárhogy is nézzük, azok azért fantasztikus regények, engem nem különösebben érdekelnek, de az író stílusa egyedi, ami ezt a könyvet is jellemzi, csak persze ez a könyv a valóságról szól. Ezt a képmutató újságírók és kritikusok „elfelejtették”, nem gondolom, hogy ennyire ostobák lennének:

Financial Times: Hideg fejű, világa egyszerre taszító, szenvedélyes és nagyon mulatságos.

Observer: Briliánsan gonosz gondolkodó

The Guardian: A legfeketébb fekete humor

 

 

Könyvajánló:

Karel Capek: Harc a szalamandrákkal

Nesze neked ember, nesze neked emberiség, egy nagyon átfogó tükör, történelem, társadalomtudomány, szociológia, filozófia és minden egyéb egy könyvben. Van egy-két gőgös majom, aki utópisztikusnak titulálja, szerintük nyilván minden rendben van és volt a világgal vagy már előre eldöntött, megmásíthatatlan világnézetük van és van néhány, aki humorosnak, ők nem tudom minek olvasnak. 
Minden problémára és hatásmechanizmusra rávilágít, korunkba is könnyen átültethető, (főleg, hogy nincs is jelentős változás a világban), legyen az migrációs válság, globális felmelegedés, ISIS, környezetszennyezés vagy bármi egyéb, a megoldás viszont itt is hiányzik, néha felsejlik. 
Zseniális mű. Mindenkinek kötelezően ajánlott. A könyv 80 évvel ezelőtt íródott.

 

Könyvajánló:

John Steinbeck: Csatangolások Charleyval

Alulmúlta a várakozásomat, mondjuk elég nagy volt. Egy sok helyszínes, több hónapos utazás, kis terjedelemben. Kevés érzelem, elharapott mondanivaló, félig kimondott igazságok (kivétel a niggerkérdés*), bár az író hangsúlyozza, hogy csak megfigyelő, útleíró.  A sztorik és a leírások rövidek és egyszerűek vagy csak inkább, a majd mindenki által majmolt amerikai (USA) életforma ennyire egyszerű, sablonos és a többször megfogalmazott kiábrándultság szól, az amúgy kiváló íróból. 1960-ban járunk.

* Amiért mégis itt a helye: azok a félig kimondott igazságok mélyenszántók és a Dél. A Dél, amelyet ügyesen kikerül a Gondolat kiadó tartalom leírása, a Göncöl is, ráadásul ez utóbbi nagyon nyálas is. Steinbeck viszont nem kerülte ki, tökéletesen tisztában volt vele, hogy ez ugyanúgy hozzátartozik az emberiséghez, az USA-hoz kiváltképp, mint a tündi-bündi kalandok . A rabszolgaság, majd az azt követő négerkérdés, amely nem a szégyenérzetről, a bűntudatról szól, hanem a gyűlöletről, a tévedhetetlenségről és a szokásos önigazolás kereséséről. Az előremutató pozitív vagy építő jellegű hozzáállást pedig ne is keresse senki, ahogy más történelmi, emberiségellenes problémáknál se. A könyv sajnos csak épphogy megemlíti Martin Luther Kinget, a passzív ellenállást, Gandhit. Sinclair is előkerül, mint példa (és talán mint példakép) de a sztori ez esetben is kiábrándultsággal végződik.

Rejtély miért lett ilyen népszerű ez a könyv, az emberek, olvasók, nem szeretik a kritikát, kivéve, ha nem értik.

"Az író beül strapabíró bárkájába – egy kajüttel fölszerelt teherautóba –, maga mellé ülteti jól megtermett öreg francia uszkárját, Charleyt, és otthonhagyva nevét, hírét, személyazonosságát, ismeretlen kiváncsiskodóként nekivág Amerika országútjainak. Keresztül-kasul szeli az Államokat, ezt a „monstrum országot” – jár Maine-ben és Kaliforniában, Michiganben, Chicagóban, Illinoisban, Wisconsinban, Montanában, Texasban, San Franciscóban, ismerős és ismeretlen helyeken. Hallgatózik és megfigyel, szóba elegyedik kamionsofőrökkel és farmerekkel, fehérrel és feketével, vándorszínésszel és dúsgazdag földbirtokossal, a lakókocsikban élők szektájával és néha uszkárjának elmélkedik a magányos, hosszú úton. Minden útszakasz, minden beszélgetés s minden megfigyelés mögött egy kérdés áll, s az egész könyv erre próbál választ adni: milyenek az amerikaiak ma?"

GONDOLAT

 

 


Könyvajánló:

Thor Heyerdahl: Aku-Aku, A Húsvét-sziget titka

Az igazi Indiana Jones, sokkal érdekesebb, sokkal értelmesebb és legalább olyan izgalmas, mint a hollywoodi sztorik. Most már nem lepődök meg rajta, hogy a köztudatba nem jutott el a munkássága.Láttam néhány műsort, olvastam könyvet, cikkeket a Húsvét-szigetről, mindenhol valami önjelölt okoskodó erőlködött valamiféle rejtélyes, misztikus teóriával a szobrokkal és egyebekkel kapcsolatosan. Holott már az 50-es években Heyerdahl és csapata módszeresen minden titokra, a fel sem merültekre is, részletes válaszokat eszközölt és bizonyított, a szigetlakók segítségével.
A régészek, mint tudományos társulat (akadémikusok ...) teljesen leírták magukat nálam, ezt korábban már a történészek is megtették a gyalázatosságaikkal.
A könyv mindenkinek ajánlott, kiváltképp aki kíváncsi a rejtélyekre és szórakoztató irodalmat keres.
Könyvajánló:

Jurij Szenkevics: Papíruszhajóval az Atlanti-óceánon át

Azoknak ajánlom akiket érdekel:
- Thor Heyerdahl nagyszerű személye, egy tettre kész tudós, vezető, expedíciós tag, de mindenekelőtt pacifista és humanista ember
- az expedíció tudományos háttere, hogy még napjainkban sem említik meg ezen expedíciókat, az a tudományos világ szégyene és kudarca
- maga a nem mindennapi expedíciók, hét-nyolc ember, akik nem ismerték egymást korhű hajóval, felszereléssel megpróbálnak átkelni az Atlanti-óceánon

Engem mindhárom érdekel, így nagyon örültem, mikor a könyvre bukkantam és nagy élmény volt olvasni, bár önmagában nem állja meg a helyét, de remek kiegészítője a Heyerdahl féle Rá könyvnek.
Azoknak is ajánlom, akik egy kicsit is nyitottak és érdeklődőek.
Akik már mindent tudnak és azt látják, amit látni akarnak, azoknak nem ajánlom, mert elbizonytalanodnak és kétségbeesnek.

Könyvajánló:

"Az emberiség lelkiismerete": Termékenység (Quatre Évangiles - La Fecondite)

A szerző utolsó előtti befejezett műve.
A könyv alapvetően a gyermekvállalásról és természetesen a hozzákapcsolódó párválasztásról, párkapcsolatokról szól, ezért bár a téma meredek, az író még inkább, elsősorban fiatal nőknek ajánlom, tanulságul. Az össztársadalmi vonatkozását leszámítva, nőkről, nőknek, sok érzelemmel, sok kimondott nőket érintő problémákról, férfi szemmel. A férfi, a szerző, egy idős ember, jelentős élettapasztalattal és úgy gondolom sok kapcsolódó önéletrajzi vonással, így nem elhanyagolható a hitelessége sem, de ezt mindenki eldönti maga. A XIX.sz. végén járunk.
Emellett az idő múlásáról (emberi léptékkel) is szól a könyv, amit hajlamosak vagyunk mindig figyelmen kívül hagyni és önzőségünk okán inkább ilyen élj a mának, a pillanatnak és hasonló baromságokkal helyettesíteni. Máról-holnapra, néhány hónapra esetleg néhány évre tervezünk előre. Ezekbe az időintervallumokba nem lehet beleszorítani a gyermekvállalást, pláne nem a gyereknevelést és még sok egyéb mást sem. (A gyereknevelést sajnos csak éppen, hogy érinti a könyv, ebből látható egy szemelvény a csatolmányban.) Ki az aki kimondja, hogy boldog nagymama (nagypapa) szeretne lenni és eszerint éli az életét?
A távlati, elvont gondolkodás nem az erősségünk, így azért megkérdőjelezhető, hogy tudatos lények vagyunk-e. Úgy gondoljuk, mi vagyunk egyedül tisztában a halál fogalmával (már aki), de ez inkább csak tudás, de hol marad a tudatosság? Sartre mondta: Minél képtelenebb valakinek az élete, annál inkább fél a haláltól. Tele vagyunk önámító, önelégült, öntelt emberekkel, de hol vannak a boldog emberek? És ha már tudatosan és felelősségteljesen gondolkodunk, hol van a boldog emberiség? Talán majd, ha boldog nagymamák (és nagypapák) akarunk lenni és tiszteletben tartjuk, hogy mások is azzá szeretnének válni ...
Szóval másodsorban mindenkinek ajánlom, aki bele akar és bele mer nézni a tükörbe.

 

 

 

Könyvajánló, amely ismét csak egy emberről szól:

 

Alexander von Humboldt: Az Orinoco vadonában

 

Áldásos közoktatásuknak hála, gyakorlatilag az ég világon semmit sem tudtam erről az emberről, leszámítva azt, hogy egy tengeráramlatot neveztek el róla a Csendes-óceán Dél-Amerika felőli oldalán, de ez csak gyerekkori térképmániámnak köszönhető, hát annyit azért gyanítottam, hogy nem űrhajós volt. Aztán Darwinnál (aki szintén nem szerepel a közoktatás palettáján) olvastam, hogy inspirálta és példaképének tekintette, így felkeltette az érdeklődésemet és belegondoltam, hogy biztos nem semmi ürge lehetett, ha tengeráramlatot neveztek el róla és még csak nem is hadvezér vagy uralkodó volt. Mellesleg Darwin föld körüli útját olvasva is leesett az állam, de Humboldt egész élete, közte az Orinoco feltárása során végzett szellemi és fizikai teljesítménye a hihetetlen kategóriába tartozik. Az igazi mission impossible.

"Ez az ember maga egy egész akadémia!" -kategorizálta egy ellenlábasa, amerikai útjáról történő hazatérésekor.

Érdeklődési köre, orientáltsága talán nem is annyira véletlen, az iskolai oktatás helyett, két elismert házitanító, Campe (nyelvész) és Heim (orvosprofesszor) foglalkozott vele és bátyjával, aki később híres nyelvész lett. Alexander is négy nyelven beszélt tökéletesen.

Humboldt fiatalkorában a természettudományok virágkorukat élték. Az oxigén "felfedezése", a flogiszton tévhitének megdöntése, az anyagmegmaradás törvénye, az anyagcsere folyamatok felismerése, a víz bontása, az Uránusz bolygó felfedezése, Volta első telepe, Ingenhousz bizonyítása a növények lélegzését illetően, a Mont-Blanc meghódítása, a plutonizmus kibontakozása, mind ekkorra datálódik. (Dr. Vécsey Zoltán előszavából ollózva, ahogy a továbbika nagy része szintén.)

Humboldt első tanulmányútjának vezetője Georg Forster tudós, aki Cook-kapitány második világ körüli útján vett részt és később útleírás formájában meg is jelentette azt, szintén kitűnő nevelője volt és Humboldt arisztokrata származása ellenére  sikeresen ültette el benne a humanizmus magjait.

Humboldt pályája, anyai instruálásra, a bányászat területén kezdődött. Az aranyérc kihozatalát megnyolcszorozta, bányászati szakiskolát alapított, baleseti és betegségbiztosítást vezetett be, foglalkozott a bányák egészségügyével és a munkaviszonyok javításával. 1792-ben! járunk, amikor 23 évesen kinevezik főbányamesterré. (Hova kanyarodott azóta a világ, hol vannak manapság a Humboldtok ? A technológia és a tudományos ismeretek kizárólag a haszonszerzést szolgálják, ahelyett hogy a veszélyes és fáradtságos munkafolyamatokat váltanak ki. A bányász vagy bárki más, a kapitalista szemléletben csak egy eszköz a profittermelésben, egyébként nagy ívben le van szarva.)

Ez idő alatt fiziológiával is foglalkozott. Voltával és Scarpaval egyeztette az elektromosság kérdéseit, a számtalan állatkísérlet mellett, önmagán is többször végzett fájdalmas és kegyetlen kísérleteket. Kifejtette a bányalámpa elvét, többször kockáztatta életét a sújtólég elleni küzdelem alatt. Goethevel is ekkortájt ismerkedett meg.

Emellett futotta erejéből, hogy botanikával, (az igazi szerelmével, ha van ilyen egyáltalán) foglalkozzon, ami véleménye szerint, egyike azon tudományoknak, melytől az emberiség a legtöbbet várhatja. Letette alapköveit a növényföldrajznak, tapogatózott az akkoriban még teljesen ismeretlen fotoszintézis folyamatát illetően.

Aztán útra kelt. Az utazást nagyon alapos felkészülés előzte meg, minden fellelhető ismeretanyagot tanulmányozott, a műszerek kezelésének elsajátítására külön figyelmet szentelt, már az előkészületek és a gondos felkészülés is példa nélküli. Negyven, a kornak megfelelő legnagyobb precizitású műszert vitt végül magával. Ja és minderre a családi örökségét áldozta fel. Az előkészületeket és a hajóutat is hátráltatták és nehezítették az Európában dúló háborús konfliktusok. (Bezzeg az ezeket kiváltó és vezénylő seggfejekről, annál többet tanultunk, persze hiszen sok millió többi seggfej öldöklését irányították és további sok milliárd seggfej méltatja, utánozza őket napjainkig és sajnálatos módon, ez nagy valószínűséggel folytatódni fog a jövőben is.)

Az előkészületek alatt ismerkedett meg Bonpland-nal, egy orvossal, későbbi társával és barátjával, aki hasonló szenvedéllyel viseltetett a botanika iránt. Bár az ő életpályája később tragikus fordulatot vett, az amerikai utazás alatt méltó társa volt Humboldtnak, szellemi, fizikai, humanista teljesítmények terén.

Bolivar írja róla, akivel Párizsban barátkozott össze: Alexander von Humboldt  Dél-Amerika igazi felfedezője. Az Újvilág többet köszönhet neki, mint valamennyi konkvisztádornak együttvéve. Mexikói útja is kellő hatást tett a helyiekre, "a haza jótevőjének" nevezték, emlékének szobrot állítottak.

Természetesen az 5 évig tartó amerikai utazás után sem állt le. Amellett, hogy 30 kötetben kiadta az útleírását, a légrétegeket (Gay-Lussac) és a vulkanizmust tanulmányozta, 6000 mérést végzett a mágneses elemek napi ingadozását figyelve (Oltmann) és kiadta az Ansichten der Natur tudományos ismereteket nápszerűsítő könyvét.

A pénzét felemésztette főleg a könyvkiadás, amihez támogatást nem kapott, kamarási szolgálatot kellett elvállalnia. Második nagy útját Ázsiában tervezte véghezvinni, pénz híján I. Miklós cár "vendégszeretetét" kellett elfogadnia, előírásokat kellett követnie és betartania, kezét megkötötték, a jobbágyok sorsáról semmit sem írhatott. (vajon miért?)

57 évesen Kosmos néven 61 részből álló előadássorozatot tartott, melyben a fizikai világ képét rajzolta meg, a társadalom minden rétegéből kikerülő érdeklődők tömegeinek. Az érdeklődés olyan mértékű volt, hogy később Berlin legnagyobb termében meg kellett ismételnie a sorozatot (manapság meg a trónok harca kaszál), később négy kötetben könyv formájában is kiadták.

Mint az előszóból kiderült, én egy kivonatnak, a Hauff-féle olvasmányos feldolgozás kivonatát olvastam, amely így is 500 oldal és még 80 oldal magyarázó jegyzet tartozik hozzá, az amerikai utazás első évét mutatja be, a többit csak nagy léptékben ismerteti.

Humboldt az utazása előtt így írt egyik levelében barátjának: Az erők együtthatására, az élettelen környezetnek, az élő állat- és növényvilágra való hatására, a természet harmóniájára irányul majd folytonosan a szemem.

Remélem ennek a Humboldthoz méltatlanul rövid leírásnak is sikerült valamelyest érzékeltetnie nagyságát és sikerült őt felhelyeznie az emberiség kiválóságait tartalmazó freskóra, egy igazi példakép! Nagyon jó érzés az a tudat, hogy léteztek ilyen emberek.

 

 

Könyvajánló:

Karel Capek: Harc a szalamandrákkal

Nesze neked ember, nesze neked emberiség, egy nagyon átfogó tükör, történelem, társadalomtudomány, szociológia, filozófia és minden egyéb egy könyvben. Van egy-két gőgös majom, aki utópisztikusnak titulálja, szerintük nyilván minden rendben van és volt a világgal vagy már előre eldöntött, megmásíthatatlan világnézetük van és van néhány, aki humorosnak, ők nem tudom minek olvasnak.

Minden problémára és hatásmechanizmusra rávilágít, korunkba is könnyen átültethető, (főleg, hogy nincs is jelentős változás a világban), legyen az migrációs válság, globális felmelegedés, ISIS, környezetszennyezés vagy bármi egyéb, a megoldás viszont itt is hiányzik, néha felsejlik.

Zseniális mű. Mindenkinek kötelezően ajánlott. A könyv 80 évvel ezelőtt íródott.

Könyvajánló:

Kurt Vonnegut: Éj Anyánk

Egy könyv arról, milyenek az emberek. Egy könyv a II. világháborúról, az emberiség ha nem is a legförtelmesebb, de legnagyobb volumenű XX.sz-i ocsmányságáról. Nem az agymosott verzió: adatok, városok, helyszínek, évszámok, dicső, hősi csaták, koncentrációs táborok, hanem az emberekről. Az emberekről akik előidézték, részt vettek benne aktívan vagy passzívan és akik túlélték, így vagy úgy. Az emberekről, mindenféle nemzetiségű, beosztású, foglalkozású emberről, cselekedeteikről, gondolkodásmódjukról.

Korábban is olvastam egy-két könyvet Vonneguttól, de azok pont az utópisztikus írásai közé tartoztak, akárhogy is nézzük, azok azért fantasztikus regények, engem nem különösebben érdekelnek, de az író stílusa egyedi, ami ezt a könyvet is jellemzi, csak persze ez a könyv a valóságról szól. Ezt a képmutató újságírók és kritikusok „elfelejtették”, nem gondolom, hogy ennyire ostobák lennének:

Financial Times: Hideg fejű, világa egyszerre taszító, szenvedélyes és nagyon mulatságos.

Observer: Briliánsan gonosz gondolkodó

The Guardian: A legfeketébb fekete humor

Szóval kell az író cinizmusa, szarkazmusa vagy mi, hogy elolvasása után ne menjünk felakasztani magunkat vagy ne akarjuk kiirtani az emberiséget.

 

Egyébként egy irodalmi remekmű is, rövid könyv, 45 fejezettel, mindegyik szinte egy különálló sztori, különböző mellékszereplőkkel, amik a „főhősön” keresztül összefonódnak, mint a Forrest Gumpban. Ami szép és pozitív a regényben, az az embereket teljesen kizáró természet egy-egy félmondatban, de ez csak jobban árnyalja a képet. Vonnegut szintén nagyra értékelte Thoreau filozófiáját.

 

 

Könyvajánló:

John Steinbeck: Csatangolások Charleyval

Alulmúlta a várakozásomat, mondjuk elég nagy volt. Egy sok helyszínes, több hónapos utazás, kis terjedelemben. Kevés érzelem, elharapott mondanivaló, félig kimondott igazságok (kivétel a niggerkérdés*), bár az író hangsúlyozza, hogy csak megfigyelő, útleíró.  A sztorik és a leírások rövidek és egyszerűek vagy csak inkább, a majd mindenki által majmolt amerikai (USA) életforma ennyire egyszerű, sablonos és a többször megfogalmazott kiábrándultság szól, az amúgy kiváló íróból. 1960-ban járunk.

* Amiért mégis itt a helye: azok a félig kimondott igazságok mélyenszántók és a Dél. A Dél, amelyet ügyesen kikerül a Gondolat kiadó tartalom leírása, a Göncöl is, ráadásul ez utóbbi nagyon nyálas is. Steinbeck viszont nem kerülte ki, tökéletesen tisztában volt vele, hogy ez ugyanúgy hozzátartozik az emberiséghez, az USA-hoz kiváltképp, mint a tündi-bündi kalandok . A rabszolgaság, majd az azt követő négerkérdés, amely nem a szégyenérzetről, a bűntudatról szól, hanem a gyűlöletről, a tévedhetetlenségről és a szokásos önigazolás kereséséről. Az előremutató pozitív vagy építő jellegű hozzáállást pedig ne is keresse senki, ahogy más történelmi, emberiségellenes problémáknál se. A könyv sajnos csak épphogy megemlíti Martin Luther Kinget, a passzív ellenállást, Gandhit. Sinclair is előkerül, mint példa (és talán mint példakép) de a sztori ez esetben is kiábrándultsággal végződik.

Rejtély miért lett ilyen népszerű ez a könyv, az emberek, olvasók, nem szeretik a kritikát, kivéve, ha nem értik.

"Az író beül strapabíró bárkájába – egy kajüttel fölszerelt teherautóba –, maga mellé ülteti jól megtermett öreg francia uszkárját, Charleyt, és otthonhagyva nevét, hírét, személyazonosságát, ismeretlen kiváncsiskodóként nekivág Amerika országútjainak. Keresztül-kasul szeli az Államokat, ezt a „monstrum országot” – jár Maine-ben és Kaliforniában, Michiganben, Chicagóban, Illinoisban, Wisconsinban, Montanában, Texasban, San Franciscóban, ismerős és ismeretlen helyeken. Hallgatózik és megfigyel, szóba elegyedik kamionsofőrökkel és farmerekkel, fehérrel és feketével, vándorszínésszel és dúsgazdag földbirtokossal, a lakókocsikban élők szektájával és néha uszkárjának elmélkedik a magányos, hosszú úton. Minden útszakasz, minden beszélgetés s minden megfigyelés mögött egy kérdés áll, s az egész könyv erre próbál választ adni: milyenek az amerikaiak ma?"

GONDOLAT

 

 

 

Könyvajánló:

Thor Heyerdahl: Aku-Aku, A Húsvét-sziget titka

Az igazi Indiana Jones, sokkal érdekesebb, sokkal értelmesebb és legalább olyan izgalmas, mint a hollywoodi sztorik. Most már nem lepődök meg rajta, hogy a köztudatba nem jutott el a munkássága.Láttam néhány műsort, olvastam könyvet, cikkeket a Húsvét-szigetről, mindenhol valami önjelölt okoskodó erőlködött valamiféle rejtélyes, misztikus teóriával a szobrokkal és egyebekkel kapcsolatosan. Holott már az 50-es években Heyerdahl és csapata módszeresen minden titokra, a fel sem merültekre is, részletes válaszokat eszközölt és bizonyított, a szigetlakók segítségével.
A régészek, mint tudományos társulat (akadémikusok ...) teljesen leírták magukat nálam, ezt korábban már a történészek is megtették a gyalázatosságaikkal.
A könyv mindenkinek ajánlott, kiváltképp aki kíváncsi a rejtélyekre és szórakoztató irodalmat keres.
Könyvajánló:

Jurij Szenkevics: Papíruszhajóval az Atlanti-óceánon át

Azoknak ajánlom akiket érdekel:
- Thor Heyerdahl nagyszerű személye, egy tettre kész tudós, vezető, expedíciós tag, de mindenekelőtt pacifista és humanista ember
- az expedíció tudományos háttere, hogy még napjainkban sem említik meg ezen expedíciókat, az a tudományos világ szégyene és kudarca
- maga a nem mindennapi expedíciók, hét-nyolc ember, akik nem ismerték egymást korhű hajóval, felszereléssel megpróbálnak átkelni az Atlanti-óceánon

Engem mindhárom érdekel, így nagyon örültem, mikor a könyvre bukkantam és nagy élmény volt olvasni, bár önmagában nem állja meg a helyét, de remek kiegészítője a Heyerdahl féle Rá könyvnek.
Azoknak is ajánlom, akik egy kicsit is nyitottak és érdeklődőek.
Akik már mindent tudnak és azt látják, amit látni akarnak, azoknak nem ajánlom, mert elbizonytalanodnak és kétségbeesnek.